Felnőtt alvászavar - Cirkadián ritmuszavarok

A szervezet belső biológiai óráját nagyon sok tényező befolyásolja. Ez a biológiai óra egy olyan szabályozó rendszer, ami 24 órás ciklusokra bontva szabályozza a hormonális rendszer működését, az alvás- ébrenlét változását, a testhőmérsékletet, a szervezet megújító, önjavító mechanizmusát, és még számos egyéb életfontos folyamatot a szervezetben. Ha ennek a biológiai órának a működésében zavar keletkezik, akkor a betegséghez vezet, amit a szakirodalom cirkadián ritmuszavarnak nevez.

A biológiai óra zavarának legjellemzőbb tünete az alvás-ébrenlét ritmusának felborulása, ami álmatlansággal, nappali aluszékonysággal elalvási nehezítettséggel, valamint az alváshiány egyéb tünetével jár.

A betegség egyik leggyakoribb, szerencsére csak átmeneti formája a jet lag, vagyis az időzónaváltás szindróma, ami akkor jelentkezik, ha rövid idő alatt több időzónán haladunk át. Ebbe a kategóriába sorolható a váltott műszakos munkavégzés is.

A késleltetett alvási fázis szindróma jellemzően a pubertás kor körül szokott jelentkezni, amikor is a hormonális változások mellett egyéb tényezők, mint pl. telefon, számítógép tv éjszakai használata az alvást késlelteti. A betegek hajnali 2 óra nem alszanak el, reggel pedig nem tudnak felébredni. Így a nappali aktivitásuk is zavart szenved, nem tudják elvégezni feladatukat (munkahely, iskola)

A fentiek ellentéte az előrehozott alvási fázis szindróma, ami főleg idősebb felnőtteknél fordul elő. A betegek már kora délután elalszanak, ezután az éjszaka közepén felébrednek, nem tudnak visszaaludni.

A csoportba tartozó betegségek hosszú távon a hormonális rendszerek felborulásához, az immunrendszer működészavarához, szív-érrendszeri betegségek kialakulásához, pszichés problémákhoz vezethetnek.

Sajnos egy idő után önmagától a biológiai óra nem áll helyre. A betegeknek szakszerű segítségre van szüksége a kezeléshez, illetve a terápia sikeréhez. Alvásszakértő vezetése mellett egyénre szabott, szigorúan betartott szabályokkal, súlyosabb esetben gyógyszeres kezeléssel lehet megküzdeni a betegséggel.

 
További paraszomniák:
 
 
Nyugtalan láb szindróma
 
Alvási apnoe
 
Alvajárás
 
Inszomnia
 
Cirkadián ritmuszavarok
 
Narkolepszia
 
 

Alvászavar-alvászavarok vizsgálata: Gyerekmosoly Egészségközpont 1195, Hofherr Albert utca 11a email:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Bejelentkezés: 06-70-352-9500